Érték-mérő

Amikor arra gondoltam kamaszként hogy hogyan is fogok én élni, ha nagy és önnálló felnőtt leszek, mint minden gyereknek nekem is voltak ábrándjaim egy világról. Egy világról, ami jobb lesz, mint amiben én felnőttem, amit én magam is kicsit jobbá tudok tenni. Valahogy. A magam módján. A szüleim talán reménykedtek is ebben, hiszen a nagy kommunizmus, a diktatúra megbukott, fejreállt a világ, hinni lehetett, hinni kellett abban, hogy igen, most majd jobb lesz. De nem úgy lett.

Hát hinnem kellett nekem egy jobb világban. Hinnem kellett önmagamban, mikor szkmát választottam, abban, hogy én is hozzátehetek valamit a szép jövőhöz, mások jólétéhez (jól-létéhez).

Hát a kártyavár lassan összedőlni látszik.

31 éves leszek, van egy gyönyörű, okos, életvidám háromévesem, egy sokat-dolgozó férjem, és egy csodás szakmám. Ami.... semmit sem ér. Az, hogy segíteni másokon, mások gyermekeit nevelni, tanítani, egészséges szellemiségű, szépen beszélő, értelmesen írni-olvasni tanuló gyerekek kerülnek ki a kezem alól, az hogy szülők hívnak fel hetek-hónapok elteltével, hogy logopédusnéni: a gyermekem olvas, lopva, a paplanalatt is olvas, mert megszerette, mert megtanulta, mert érti az ma semmit nem számít. Az, hogy évek elteltével közösségi oldalakon gyerekek keresnek meg, hogy tetszik tudni, maga volt a pszichológus, akihez sok évvel ezelőtt anya elvitt, és most önhöz fordulnék tanácsért. Az sem számít. A bizalom mit sem számít. A jól elvégzett munka nem ér semmit. Hiszen pénzen nem mérhető.

Amikor azt mondja az ÁLLAM bácsi, hogy nincs pénz, akkor lehajtott fejjel tudomásul kell vennem, hogy ugyan eddigis éhbérért dolgoztam, de ezekután még kevesebb lesz. Ha a pedagógus azt meri mondani, hogy sztrájkol a jogaiért, a fizetéséért, az élet- és munkakörülményeiért, akkor jönnek a szülők, az internetes kommentelők és fejbevágnak: hogy naplopó vagy, hogy neked pedagógusként semmi felelősséged nincs, hogy napi 4 órát ledolgozol aztán annyi, szabad az egész nyarad. Ha viszont azt mondod, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva egyetértesz ugyan a sztrájkkal de pl. érettségiztetsz, lezárod, felügyeled a gyerekeket, akkor élhetetlen, málé vagy, és megérdemled a sorsod.

No persze, lássukcsak. Mit is takar mindez. Minden órára fel kell készülnünk, minden órán fittnek, kedvesnek, mosolygósnak jókedvűnek kell lennünk. Tudnunk kell az épp aktuális tantervet, tanmenetet, ismernünk kell a tankönyveket, az új, a modern oktatái irányzatokat. Mindez mit feltételez, sok-sok átvirrasztott, olvasással töltött éjszakát, hétvégi képzéseket, és persze rengeteg könyvet: ergó PÉNZBE kerül. Amit senki soha nem térít meg. És IDŐ: amit a saját gyerekemtől, a saját családomtól veszek el. Minden gyermek számára minden nap 2-3 regiszterbe, nyomtatványba és kitudja még mibe kell feljegyezni, bevezetni begépelni a jelenlétét, az elvégzett munkát, a látott, felmért haladást. Ez mit jelent: IDŐ. A munkahelyi vezetőség, a felsőbb hatalmak kérik a kimutatásokat, a bizonylatokat, és még sok fölösleges dolgot, ami mind-mind: IDŐ. Szóval a napi négy az lesz 6-8-10 attól függően, hogy hány szülőnek adsz még tanácsot, segítséget, hány pedagóguskollegával próbálsz egy-egy gyermek helyzetén javítani, hogy hány iskolán-kívüli foglalkozásban, szakkörben, pályázatban próbálod javítani a gyermekek helyzetét. De mindez nem látszik. És persze felelősség sincs egy pedagógus vállán, amikor arról szól a dolog, hogy meg kéne őt becsülni, meg kéne őt fizetni. Csak akkor, amikor meglátunk az utcán egy gyereket szemetelni, falra firkálni (azt is helytelenül), verekedni, lopni vagy hazudni. Akkor biztosvagyok benne hogy mindenki fejében megfordul: Hát ezt tanultad az iskolában? Vagy amikor a gyermekek összeverekednek az iskola előtt, vagy az udvaron, elesik a tornaórán, akkor biztos, hogy előkerül a pedagógus, aki mindenért hibás, mindenért felelős. Kedves politikusaink. Jelentem a pedagógusoknak nincs semmi felelőssge: CSAK az ország jövője.

Hát ennyit ér nekik az ország jövője.